11 Híreink

A technológia kihívásokra csak folyamatos innováció lehet a válasz

Rólunk

A Silberstein and Partners dolgozott már hazai és nemzetközi vállalatoknak, bankoknak, kormányzati szereplőknek éppúgy, mint társadalmi célú szervezeteknek. Kommunikációs kampányokat dolgoz ki és valósít meg. Célja, hogy megbízói olyan kommunikációs programot valósíthassanak meg, amellyel megvalósíthatják terveiket.

2017. június 07. A technológia kihívásokra csak folyamatos innováció, új megoldások és eljárások, és eddig nem létező termékek és szolgáltatások kialakítása lehet a válasz – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferenciáján.

Előadásában a globális megatrendek (urbanizáció, közlekedési és mobilitási kihívások, emberiség növekedésével természetesen együtt járó energiaforrás-csökkenés, valamint a munkaerőpiacot átrendező mesterséges intelligencia és a digitális megoldások) hatásait összegezve elmondta, hogy az átalakuló helyzetre csak megváltozott gondolkodásmóddal lehet hatékony és eredményes válaszokat adni.

A miniszter beszédében arra is kitért, hogy a jövőkutatók szerint a jelenlegi munkahelyek mintegy 38-45 százaléka már a közeljövőben is digitalizálható vagy robotizálható lesz, ami alól csak azok a szakmák (tanárok vagy ápolók) „mentesülnek”, ahol elengedhetetlen az ember és ember közti kapcsolat. Ezzel a folyamattal természetesen az is együtt jár, hogy a munkavállalóknak új típusú képességekkel és készséggel is kell majd rendelkeznünk, – amelyek közül talán az egyik legfontosabb, éppen az ember és ember (vagy ember és gép) közötti együttműködés képessége lesz majd.

A munkaerőpiaci változások kapcsán a tárcavezető ugyanakkor arra is rámutatott, hogy ezen a téren megoszlik a jövőkutatók véleménye. Vannak, akik úgy vélik, a jövőben kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség, míg mások ettől kevésbé tartanak, és azt mondják, hogy annak köszönhetően, hogy a gépek egy sor olyan feladatot át tudnak venni, amelyek „rutinszerűek” vagy az emberek által kevésbé elvégezhetőek, számos olyan új lehetőség alakul ki, amelyeken a mainál sokkal jobban kibontakozhat az emberi kreativitás. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem csak hogy kevesebb, hanem inkább több humánerőforrásra is lesz szükség számtalan vállalat életében.

A 8. Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járta körbe – hiszen a mobilitás a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír. „A XX. században főként csak a társadalmi mobilitásról hallhattunk, mint lehetőségről a társadalmi helyzet megváltoztatására, vagy a közlekedésről, mint az emberek és áruk helyváltoztatásáról. A munkaerő mobilitása azonban ennél sokrétűbb, ideértve az országrészek közötti mobilitást, a rugalmas munkaviszonyt, a mobil irodát, és a távmunkát. Az agyak mobilitása pedig új dimenziókat nyitott a tudás áramlásában, átadásában” – vallja Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke.

Ennek megfelelően az idei Infoparlamenten önálló szekcióba került a közlekedési mobilitás, mivel e területen radikális változások történnek. Az elektromos és önvezető autók megtörték a belső égésű gépjárművek egyeduralmát, sőt, óriási a verseny a piac újraosztásában is. Egy ilyen diszruptív technológia azonban számtalan új kérdést is felvet: milyen lesz a töltőhálózat, az elszámolás, és milyen változásokat okoz ez a többi közlekedési eszköznél? A távolsági mobilitás mellett a városi és az elővárosi mobilitás is erőteljesen formálódik. Vajon visszaszorul-e a gépjármű tulajdonlás, milyen lesz a jövő áruszállítása és hogyan illeszkedik mindehhez a XXI. századi városszerkezet? Kérdés az is, hogy a mobilitási szokások változása miként befolyásolja a jelenlegi intenzív közterület, vagyis az úthasználatot? Proaktív vagy követő közlekedésfejlesztés az üdvözlendő megoldás?

A rendezvény előadói arra is válaszokat kerestek, hogy milyen veszélyeket jelentenek információbiztonsági szempontból a mobilitás emberi lehetőségeinek rohamszerű fejlődése vagy, hogy védetté-e lehet tenni az önvezető autókat a hackertámadásokkal szemben?

 

További hírek

Rólunk

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Quisque gravida tempor enim eu feugiat. Nunc tincidunt, nulla nec viverra efficitur, mauris odio rutrum dui, sit amet efficitur libero leo quis nisi. Duis libero mauris, consequat scelerisque dui vel, ullamcorper sagittis odio. Duis nec nisl ut mauris maximus accumsan sit amet in nulla.