Rólunk
A Silberstein and Partners dolgozott már hazai és nemzetközi vállalatoknak, bankoknak, kormányzati szereplőknek éppúgy, mint társadalmi célú szervezeteknek. Kommunikációs kampányokat dolgoz ki és valósít meg. Célja, hogy megbízói olyan kommunikációs programot valósíthassanak meg, amellyel megvalósíthatják terveiket.
2017. február 01. A mai napon az RSH (Radio Sales House) buyout során megvásárolta az Atmedia-tól az összes MTVA által üzemeltetett rádióadó, így a Kossuth Rádió, Petőfi Rádió, Bartók Rádió és Dankó Rádió reklámidejének értékesítési jogát. Ezzel egy időben a KOD Media is megbízza az RSH-t a portfóliójában található, 22 megyeszékhelyi vagy megyei jogú városban működő rádióadó valamint 35 helyi rádió reklámidejének értékesítésével. Ezzel a két változással egy kézbe került az összes MTVA által üzemeltetett csatorna és mintegy 60 vidéki rádió hirdetési felületeinek értékesítése.
A január elején elindult,a HGY Invest Kft (51%) és a 2010 óta Magyarországon is működő Atmedia kft (49%) által közösen tulajdonolt RSH a mai napon buyout keretében átvetteaz Atmedia-tól a közrádiók hirdetések értékesítési jogát, valamit elfogadta a KOD Media megbízását az sales house portfóliójában található rádióadók reklámidejének értékesítésére. A változások erdményeképpen az RSH (azon belül is a korábbi MSC Media csapata) értékesíti majd a Kossuth Rádió, Petőfi Rádió, Bartók Rádió és Dankó Rádió reklámidejét éppúgy, mint 22 megyeszékhelyi vagy megyei jogú városban működő rádióadó és 35 helyi rádió reklámidejét.
Ezzel egy időben teljesen egycsatornássá válik az ügyfél és a sales house kapcsolattartása, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hirdetők egyetlen, számukra kijelölt kapcsolattartón keresztül, kényelmesen és hatékonyan intézhetik rádiós megrendeléseiket. A sales house így nem csak egy “egykapus ügyfélkiszolgálási rendszerrel”, de a hirdetők egyedi igényeit is a legmesszemenőbben kiszolgáló hirdetési csomagajánlatok biztosításával is eredményesebbé és sikeressebbé teszi az inventory-n lefutatható kampányait.
Az összevont inventory értékesítés legnagyobb győztesei maguk a hirdetők lesznek – nyilatkozta Hanák Tamás a vállalkozás vezetője.Ránk is igaz a mondás, hogy egységben az erő, mostantól ugyanis egy értékesítő csapat felel a teljes inventory legjobb felhasználásért, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hirdetőink számára szinte teljesen egyedi igényeket is a lehető legmesszemenőbb módon figyelembevevő hirdetési csomagajánlatok készülhessenek a teljes portfólió figyelembevételével. Négy egyszerűen megjegyezhető pontban össze tudom foglalni a piaci verenyelőnyünket: teljes inventory hozzáférés, egyedi ajánlatok és árképzés, egy értékesítési csapat és egy számlázási rendszer.
A cég vezetését Hanák Tamás a KOD Média és az MSC Média eddigi ügyvezetője, a kereskedelmi vezetői feladatokat pedig Galavics András az MSC Média Sales House jelenlegi kereskedelmi igazgatója látja el.