11 Híreink

Határidő előtt megalakult az első nemzeti otthonteremtési közösség (nok) csoport

Rólunk

A Silberstein and Partners dolgozott már hazai és nemzetközi vállalatoknak, bankoknak, kormányzati szereplőknek éppúgy, mint társadalmi célú szervezeteknek. Kommunikációs kampányokat dolgoz ki és valósít meg. Célja, hogy megbízói olyan kommunikációs programot valósíthassanak meg, amellyel megvalósíthatják terveiket.

2017. Szeptember 28. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által előzetesen meghatározott határidő előtt megalakult a Central Nemzeti Otthonteremtési Közösség (CNOK) szervezésében az első, 180 főből álló közösség és a CNOK vezetői a mai napon leadták a felügyelet számára az első csoport adatait. A zárt csoportban résztvevők banki hitelezés nélkül, tagonként 4,5 millió forintos állami támogatás igénybevétele mellett finanszírozhatják majd új lakásaik vásárlását.

A törvényi előírásoknak megfelelően, minden szervezőnek a megbízható szervezői engedély kiadását követő 6 hónapon belül össze kell gyűjtenie és be kell nyújtani az első közösség adatait (a felügyelet által megkövetelt nyilatkozatokat, valamint a megkötött és aláírt megállapodásokat) a Magyar Nemzeti Banknak nyilvántartásba vétel céljából. Azok a szervezők, amelyek ezt nem tudják megtenni automatikusan törlésre kerülnek.

Dr Török Bála, a CNOK vezérigazgatója a mai napon személyesen adta át a felügyelet munkatársai részére a CNOK-kal szerződéses kapcsolatban álló minősített ügynökhálózatok által összegyűjtött – és a Zrt által – közösségbe szervezett tagok adatait a felügyelet munkatársai számára. A sikeres elindulás kapcsán fontosnak tartotta elmondani, hogy „az a tény, hogy az első közösség már a törvényben szereplő határidő előtt összejött jól mutatja, hogy jelentős lakossági érdeklődés van az olyan tervezésre épülő megtakarítási lehetőségek iránt, mint amit a nemzeti otthonteremtés közössége nyújt. Jól látjuk, hogy a magyar családok örömmel veszik igénybe a lehetőséggel járó jelentős állami támogatást”.

A Nemzeti Otthonteremtés Közösségének (NOK) lényege, hogy a tagok közösségekbe szerveződve, külsős banki finanszírozás igénybevétele nélkül, két szabadon választott időtávon (120 vagy 180 hónap) rendszeres befizetéseiket összegyűjtve juthatnak új lakáshoz. Ezeknek a szabadon választható szerződéseknek az értéke 10 és 40 millió forint között lehet és minden egyes csatlakozó tag megtakarításai mellé akár 4,5 millió forint állami támogatást is kaphat.

A NOK-ba belépő tagok minden hónapban azonos összeget fizetnek be a közösség számlájára, amely a teljes futamidő alatt változatlan marad. Ez a megoldás a termék egyik fontos jellemzője mert ezáltal, nagyon sok más, piacon elérhet megoldással szemben jól tervezhetővé teszi a családi kiadásokat, és azok megtervezését.

A tagok önerő nélkül, azonnal elkezdhető megtakarítási befizetései minden egyes közösség külön kezelt számláján halmozódnak és összeadódva képesek negyedévente akár több tag számára is az új lakásuk megvásárlásához szükséges megtakarítást biztosítani. Az, hogy a tagok mikor jutnak a teljes összeghez, a negyedévente megtartandó kiválasztási eseményen dől el.

További hírek

Rólunk

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Quisque gravida tempor enim eu feugiat. Nunc tincidunt, nulla nec viverra efficitur, mauris odio rutrum dui, sit amet efficitur libero leo quis nisi. Duis libero mauris, consequat scelerisque dui vel, ullamcorper sagittis odio. Duis nec nisl ut mauris maximus accumsan sit amet in nulla.