Rólunk
A Silberstein and Partners dolgozott már hazai és nemzetközi vállalatoknak, bankoknak, kormányzati szereplőknek éppúgy, mint társadalmi célú szervezeteknek. Kommunikációs kampányokat dolgoz ki és valósít meg. Célja, hogy megbízói olyan kommunikációs programot valósíthassanak meg, amellyel megvalósíthatják terveiket.
2017. április 9. A Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta a Vajda papírt, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében 4,5 Mrd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette annak érdekében, hogy a 100%-ban hazai tőkéből és magyar tulajdonban működő vállalat megépíthesse Magyarország legnagyobb tissue-alappapír gyártó üzemét.
Az 1999-ben alapított, családi vállalkozásként indult, mára a piac egyik vezető szereplőjévé nőtt vállalkozás ezzel nem csak, több mint 100 új munkahelyet teremt, de a külföldi gyártás mellett mostantól hazai környezetben is képes lesz az alappapír előállítására. A tervek szerint a közel két évtizedes töretlen hazai és nemzetközi fejlődést felmutató, éves szinten több mint 35 milliárdos nettó éves árbevétellel rendelkező Vajd papír a megvalósuló fejlesztéssel nem csak a hazai piac, de a régió meghatározó szereplőjévé válik majd.
Az új tissue-alappapír előállító gyártósor Dunaföldváron áll üzembe. A legfontosabb nemzetközi tanúsítványokkal (ISO 9001, ISO 14001, HACCP, BRC, FSC, Nordic Ecolabel, Green Energy) rendelkező, nemzetgazdaságilag is kiemelten fontos szerepet betöltő vállalat ezzel az eddigi feldolgozói tevékenysége mellett mostantól a gyártói oldalon is megjelenik, és még nagyobb üzembiztonság mellett még több megrendelést lesz majd képes vállalni partnerei felé.
Az innovációt és környezettudatosságot legfontosabb értékei között tudó vállalkozás ma nem csak a hazai piacon elérhető, úgynevezett saját márkás termékek piacvezető gyártója, de a márkás termékek szállítói között is a második helyen áll. Kiemelten fontos célja, hogy a higiéniai háztartási papíráru szegmensben hatékony és megbízható partnerként tekintsenek rá a közép-európai és a skandináv régióban.